Mostanában sokat találkozunk a véleménybuborék fogalmával, mely szerint, ha valaki folyamatosan csak egyféle véleménnyel találkozik (ami olyan, mint az övé), egyrészt hajlamos azt objektív igazságként kezelni, másrészt azt gondolni, hogy ez egyben a többségi vélemény is (aztán vagy igen, vagy nem). Hasonló helyzetet látunk kialakulni az autók kapcsán is. A hírek mind chiphiányról, leállított gyárakról, akadozó ellátási láncokról, csökkenő újautó-eladásokról és 1-2 éves várólistákról szólnak, miközben, ha csak a híreket figyeljük, az égig emelkednek az árak.
Ha valaki kizárólag szaksajtót olvas, könnyen támadhat az a képzete, hogy néhány év múlva az autó a felső tízezer privilégiuma lesz, míg az átlagkeresetből élők a kocsit sem megvenni, sem fenntartani vagy tankolni nem tudják majd. Ez természetesen butaság, aminek egyébként számos statisztika is ellentmond, igaz, nem ugyanazok, amelyekből a vészharangos cikkeket készítik. Megpróbálunk reális képet festeni, néhány tényre támaszkodva!
Tavaly 122 ezer új személyautót azért csak eladtak Magyarországon, és már csak a mennyiség alapján sem valószínű, hogy kizárólag a felső 10 ezer vásárolta volna. Tény, hogy az új autók sokkal drágábbak, mint néhány éve, főleg a forint árfolyamának zuhanása miatt, de azért még van rájuk kereslet. Ugyanez azt is jelenti, hogy ezeket az autókat le is tudták gyártani, illetve, mivel a mennyiség alulmúlta a kereskedők várakozásait, ezek szerint be tudtak volna hozni többet is, ha kell. A 2021-es mennyiség egyébként még mindig 6 ezerrel több, mint pl. a 2017-es. Még csak nem is a legolcsóbb autókat veszi, aki vesz. Az alsó-közép kategóriából adtak el a legtöbbet (6-8 millió Ft/db), illetve 55 ezer különböző méretű SUV-ot helyeztek forgalomba (7-30 millió Ft/db), persze az olcsóbbakból sokkal többet, már ha lehet egy 7-8 milliós autót olcsónak nevezni.
A hazai személyautó-állomány is lineárisan növekszik: a II. világháború vége, tehát 1945 óta lényegében még soha nem volt példa arra, hogy egy évben kevesebb autó legyen az utakon, mint az előző évben volt. Az elmúlt 10 évben 2,9 millióról emelkedett ez a szám 4 millió fölé, és most csak személyautókról beszélünk.
Bár az új autókat is veszik, a használtat még jobban. Egyrészt, a használt autó ár/érték aránya mindig is jobb volt, másrészt a használtra nem kell várni, csak kiválasztani a nekünk tetszőt, és kis túlzással másnap beleülhetünk. 2021-ben 819 ezer használtautó cserélt gazdát, ami duplája a 10 évvel azelőttinek, a határon pedig továbbra is özönlenek be a külföldi használt kocsik.
Meglehet tehát, hogy a fent felsorolt hátráltató tényezők (ellátás, chip, háború, árfolyam) nélkül még sokkal több autót vennének az emberek, de nagyobb kontextusban vizsgálva, összességében többet vesznek, mint korábban. Az egyetlen jele a relatív hanyatlásnak az autópark életkorának emelkedése, ami a 2002-es 11,7 évről 2021-re 15 évre emelkedett. Tegyük hozzá, hogy ebben nemcsak az áremelkedés a ludas, hanem a kocsik minőségének folyamatos javulása is. Ma egy 15 éves kocsi még bőven lehet vállalható állapotban, ami 2002-ben kevésbé volt jellemző. Egyszerűen tovább bírják, minden tervezett avulás ellenére. Ráadásul a motorizáció nem fejlődött olyan ütemben, mint az elektronika, sőt, sok tekintetben kényszerpályákra terelődött (downsizing, dízelbotrány, erőltetett villanyosítás), így gépészeti szempontból, vagy épp a menettulajdonságok, fogyasztás tekintetében a 10-15 éves (azonos kategóriájú és teljesítményű) kocsi ugyanazt kínálja, mint a mai, csak nincs benne telefontükrözés, segélyhívó és pl. guminyomás-figyelő, de ezek nélkül ezért van élet.
Úgyhogy figyeljük az autóipari híreket, szörnyülködjünk együtt az árakon, aztán üljünk be a kocsiba és guruljunk tovább, mert nemcsak az élet nem állt meg, de a globális autóipar bővülése sem.