Egyszer egy vitorlásversenyző mondta nekem, hogy tényleg klassz a kevlárvitorla, csak két dolgot nem bír: a szelet meg a napot. Nos, valahogy így van ez az autóval is: nagyon klassz, és csak két dologtól tud tönkremenni: ha használjuk, meg ha nem. A használat során keletkező problémákkal már sokat foglalkoztunk, így ezúttal azt futjuk át a teljesség igénye nélkül, mire kell figyelni, ha egy autó sokat áll. Az autó ugyanis, hasonlóan pl. az agarakhoz, futásra „készült”, a mozgás az ideális közege. Ha helyben áll, és nincs mozgatva, nagyon hamar beteg lesz. Sokat állni hagyni egy kocsit eleve pazarlás, hiszen akkor is viszi a pénzt, ha nem használjuk (biztosítás, adók stb.). Kivétel ezalól, ha gyűjtő az ember, de ők jellemzően azt is tudják, hogyan kell tárolni a járgányokat.
Mindenki más, aki csak egyszerűen nem használ egy autót ‒ mert mondjuk örökölte, mert sosincs rá ideje, mert másik kocsit használ, mert tartogatja a gyereknek, ha meglesz a jogsija ‒, nagy meglepetésekbe is belefuthat, ezeket soroljuk. Fontos, hogy ha az autó szabadtéren áll, főleg, ha egy téli szezont is ott tölt használat nélkül, az alábbi gondok sokkal hamarabb, akár néhány hónap mozdulatlanság után is bekövetkezhetnek, típustól és környezettől függően. A régebbi autók egyébként az állást is sokkal rosszabbul bírják, minden tekintetben. A legjobbat akkor tesszük, ha a kocsit legalább havonta egyszer elvisszük egy nagyjából 50-100 km-es útra. Ilyenkor mindene rendesen fel tud melegedni, újra kenést kap, „magához tér”.
Fékek: a tárcsafékeket hidraulikus dugattyúk szorítják, amik mozgásra lettek kitalálva. Ha nem mozognak, hajlamosak berozsdásodni, illetve összerozsdásodni a dugattyúházzal. Ilyenkor vagy meg sem mozdulnak, vagy az első nyomás még rászorítja őket a ‒ szintén rozsdás ‒ tárcsára, de a jóval gyengébb visszahúzó rugó nem tudja elvenni, és egyszerűen befékezve marad a kocsi. Nem jobb a helyzet a hátul dobféket hordó, jellemzően kisebb típusoknál sem. Ha behúzva marad a kézifék, néhány év, de akár hónap alatt is „rárohadhat” a dobra, úgy, hogy nem fogjuk tudni kiengedni. Ha sokat, hónapokat állt a kocsi, akkor is legyünk körültekintőek, ha látszólag nem szorult meg a rendszer.
Gumik és műanyagok: ha kint áll a kocsi, a műszerfalat és a kormányt öregíteni fogja a nap, vagy kicsit vagy nagyon. Fakul, szétszárad, akár repedezik. Ugyanígy az ülések azon oldala is problémás lesz, ahol besüt a nap. Régi autóknál még nem használtak színezett üveget sem, és a műanyagok is másmilyenek voltak, vagy csak régebb óta eszi az idő.
Az abroncsok is problémásak lehetnek. Ha csak pár hónapot áll az autó, akkor a gumiknak talán nem lesz bajuk, ha jó keményre fújjuk azokat (csak tároláshoz, közlekedéshez ne!). Általában 3-4 bar nyomás egy időre megakadályozza, hogy az abroncs deformálódjon, „kockásodjon”. Ha ennél is hosszabban áll a kocsi, akár éveket, a rajta lévő gumik mindenképp használhatatlanok lesznek, be fognak repedezni, kifényesedik a felületük még zárt térben tárolva is. Amúgy pedig érdemes a kocsit felbakolni a MEGFELELŐ helyeken, ez megakadályozza azt is, hogy a csapágyakból kinyomódjon a zsír.
A motortér műanyag elemei sem bírják jól az állást és az agresszív vegyi anyagokat, amivel a kocsi működik. A gumi- és műanyagcsövek, amelyekben folyadékoknak kell áramlani, üresen kiszáradnak, berepedeznek, és időzített bombaként elpattanhatnak, elrepedhetnek az újraindítás után. Ha valaki látott már besárgult, elmerevedett műanyagcsövet, repedezett, rideg gumicsövet, az tudja, miről van szó. Ugyanez igaz az ajtók, valamint a csomag- és motortér szigetelő gumicsíkjára is több éves állás után.
Benzin: a sokat szidott E10-es benzin egy idő után vegyi alkotóelemeire esik szét, illetve kémiailag átalakul, ha sokat tárolják. Ez nem tesz jót az üzemanyagcsöveknek, de sok minden mást is fel tud oldani, el tud korrodálni, meg tud marni. Ha hosszan áll a kocsi, és ezt előre tudjuk, „járjuk ki” a benzint, és tankoljuk fel a lehető legdrágább benzinnel (98-as vagy 100-as), mert azokban kevesebb és másfajta az adalék, simán kibírnak egy-két évet. A fémtankos autónak az a jobb, ha álláskor csurig van, így az üres tank belül nem rozsdásodik a levegő páratartalmától. A műanyagtankos kocsiknak ez mindegy, de azok még érzékenyebbek az E10-re. Azok az autók, amiket eleve E10-re gyártottak ‒ jellemzően ezek újabbak, és olvasható is ez a tanksapka belsején ‒ jobban bírják az etanolos üzemanyagokat.
Az akkumulátor, különösen a hagyományos, egyébként teljesen megfelelő ólomaksik, szinte biztos, hogy nem ússzák meg a hosszú állást, hacsak nem töltjük fel őket néhány hetente, de még inkább, ha nem lógatunk rajtuk állandóan egy csepptöltőt. A „zselés” akkumulátorok még rosszabbul bírják. Az aksinak ugyanis van önkisülése, és akkor is merül, ha nem használjuk. Ha túlságosan lemerül, azt mélykisülésnek hívják, és gyakran végzetes, vagy legalábbis néhány ilyen alkalomnál többet nem fog kibírni. Összességében az tesz neki jót, ha állandóan, szinte teljesen fel van töltve. Ha 0-ra lemerül az állásban, és pláne, ha sokáig úgy is marad, utána már nem lesz képes a korábbi teljesítményére, gyakran a felére sem, hiába töltjük fel, ha egyáltalán sikerül.
Olajnak is van élettartama, különösen, ha korábban sok hidegindítást, hideg üzemet látott a kocsi, és keveredett a különböző égéstermékekkel. Ha hónapokig, netán évekig állt, akkor a meglévő olaj nemcsak teljesen lecsorgott az olajteknőbe, de a maradék rá is száradt, ragacsosodott az alkatrészekre. Az újraindítást már néhány hónap állás után is érdemes olajcserével kezdeni, de ha ez nem megy, akkor legalább indulás előtt nézzük meg a nívópálcát, és töltsük szintre a kocsit az előírt fajtával. Ha éveket állt a kocsi, ezer baja lesz, de az olajcsere azonnali és lényegében kötelező.
A hűtővizet minden kocsinál könnyű ellenőrizni, ott van a tartály oldalán, meddig kell érnie, ez hideg motorra vonatkozik. Ezt is töltsük utána, ha kell, és minimum desztvízzel vagy előre kevert hűtőfolyadékkal, ha nem akarjuk, hogy a vízkőtől eltömődjön később valami fontos.
A fékfolyadék fontosságát nem kell talán hangsúlyozni, ennek is van visszajelzője a tartály oldalán. Ha kevés, töltsük fel a hozzá valóval, ez is rá van írva a tartályra (DOT4, DOT3 vagy hasonló). Ha éveket állt az autó, biztosan le kell cserélni ezt is, és örüljünk, ha a csövek nem repedezettek, nem öregedtek el.
Végezetül, ha hosszú idő után ülünk be egy kocsiba, és sikerült a motort életre rimánkodni, van benne normálisan olaj, hűtővíz, fékfolyadék, a gumik jónak látszanak, ne induljunk azonnal a Dakaron, de Ausztriába síelni se. Először próbáljunk ki mindent. Ablakokat le-fel, az összeset, fűtést, klímát járassuk, figyeljük, működik-e. Kapcsoljunk lámpákat és ellenőrizzük is, mert az elöregedett szigetelés a vezetéken, valamint a páralecsapódás ezeknek is tud gondot okozni. Menjünk néhány óvatos, normál (pl. 2000-2500 rpm) fordulatszámú kört a környező utcákban. Próbálgassuk a féket fokozatosan, hadd kopjon le a rozsda a tárcsáról és a dugattyúról, az első 15 percben ne kísérletezzünk érezhető lejtővel vagy emelkedővel. Ha megszorul a fék, azt érezzük, hogy a kocsi nem gurul hosszan üresben, hanem lassul, az már baj. Ha minden rendben lévőnek látszik, ne legyünk restek elmenni vele egy gyors átnézésre egy szervizbe, mert ha valamikor igaz, hogy nagyon nagy kiadásokat előzhetünk meg ezzel, akkor ez az a helyzet. A műhelyben kezdjük azzal, hogy sokat állt a kocsi, tudni fogjuk, mire figyeljünk. Várunk mindenkit szeretettel!