Aki elég idős hozzá, emlékezhet az 1980-as évek közlekedési jövőképére. Akkoriban mindenki repülő autókat vízionált mostanra, ami azonban (tömegesen) nem valósult meg. Ennek sok oka van, ezekre is kitérünk, de inkább egy reális jövőképet akarunk felvázolni a következő néhány évtizedre. A kérdés az, hogy mivel közlekedünk majd TÉNYLEGESEN?
Elsőként a repülő autók ügye. Ma már ennek sokféle megoldása létezik, a működőképes, szárnyas autóktól a „quadszerűen” meglovagolható drónokig. A gond mindegyikkel ugyanaz: egyrészt repülni sokkal több energia, mint gurulni. Nemcsak a súrlódást (gördülési ellenállást) kell legyőzni, hanem a jármű teljes tömegét és az utasokat és csomagjaikat is fel kell emelni és fent kell tartani. Aki vitt már cementeszsákot kézben és talicskán is, érti a különbséget. Emiatt a repülő autó sokat fogyaszt, és mindegy is, miből. Ha van szárnya, egy kicsit kevesebbet, de azzal meg gyorsan kell menni a felszálláshoz, miközben helyigényes is. A másik gond, hogy a közlekedők jelentős részének még a jól szabályozott, 100+ éve csiszolt, kitáblázott közúti közlekedés sem megy biztonságosan, akkor mégis, hogy lehetne ezeket az embereket ráereszteni a „3D-s repülésre”? Maximum pilótajogosítvánnyal. Ma sem járnak sokan helikopterrel, pedig milyen rég feltalálták. A fő gond tehát a repülés energiaigénye. Így is gondjaink vannak a lehetőleg tiszta energia előállításával és tárolásával, még az autókban sem oldottuk meg. Ha egy menő villanyautó ma 500 km-t megy el egy töltéssel, akkor a villanyrepülő ugyanabban a méretben és tömegben talán még 100-at sem, miközben sokkal bonyolultabb. Tehát nem tudni, mivel közlekedünk 10-20-50 év múlva, de jó eséllyel rövid utakra nem a levegőben tesszük majd.
Marad a 4 kerék. Az idő bebizonyította, hogy a többnek csak teherautókon van értelme, hogy csökkentse a talajnyomást, a kevesebb meg sosem elég stabil. Ami biztosnak látszik, hogy a belsőégésű motorok átadják helyüket az elektromos hajtásnak, miközben valószínűleg nem tűnnek el teljesen. Ha csak nagyon meg nem változnak a geopolitikai viszonyok, akkor elektromos autóval járnak majd ott, ahol most az új autók zöme fogy, és továbbra is belsőégésűekkel ott, ahol a népesség 97 százaléka ma soha nem vesz nemhogy új autót, de régit sem. Ugyanakkor a ma még harmadik világnak nevezett területek felzárkózása sokkal gyorsabb, mint a „fejlett” (értsd gazdag) régiók növekedési üteme, úgyhogy a viszonyok néhány évtized alatt meg is változhatnak.
A mai modell, mely szerint majd minden jóléti államban élő családnak van egy vagy több külön kocsija, valószínűleg sem ökológiailag, sem gazdaságilag nem lesz tartható. A saját személyautó nagyon hamar luxussá válhat: nézzük meg, hogy egy történelmi léptékkel egyelőre lokális európai háború – minden más borzalma mellett – mit tesz az energetikával és a mobilitással. Az ellátási láncok tehát törékenyek, pláne globálisan. A nap 22 órájában csak állva rozsdásodó saját kocsi helyett a széles tömegek még a jóléti államokban is a fejlett technológiára támaszkodó autómegosztókat használják majd.
Ha megnyomok a telefonomon egy gombot, és egy tiszta, feltöltött, igény szerinti méretű önvezető autó (tehát nem kell jogsi és vezetési tudás, lehetek ittas vagy bármilyen álmos akár) 5 percen belül megjelenik, és idő/távolság alapon, hasonlóan a mai taxikhoz, bármeddig rendelkezésemre áll, nem lesz értelme a saját kocsinak. Ha mindez mondjuk éves szinten nem is drágább egy saját kocsi használatánál akár annak értékvesztését is ideértve, akkor saját autója csak a felső tízezernek lesz, illetve azoknak, akik a hétvégén még mindig a versenypályák kanyarjait vadásszák.
Természetesen a saját jármű igénye ettől nem múlik el. Az autómegosztó szolgáltatások mellett tovább erősödnek majd a mikromobilitás eszközei is. A ma is nagyon népszerű villanyrollerek, -bringák és mások mellett megjelennek majd a köztes járművek is, elmosva az autók és más eszközök közötti határokat. Ugyanígy lendületet kell, hogy kapjanak a távolsági tömegközlekedés eszközei is. Már ma is mindenki szívesebben megy repülővel mondjuk Spanyolországba (már aki megteheti), és inkább ott bérel autót, minthogy két napig autózzon egy irányba, át a kontinensen, majd vissza. Az idő pénz, és szinte biztos, hogy még nagyon sokáig egyre drágább lesz, minden tekintetben. Természetesen változik a járművek dizájnja is, de nem nagyon sokat. Azért a kormány és a kezelőszervek elhagyásával új ergonómiai távlatok nyílnak majd.
Mindez azonban benne élve egy nagyon lassú folyamat lesz, és ezt már szakértők mondják. A zéró kibocsátás terve a fejlett országokban is csak 2050-re lett ütemezve, az eleve majdnem 30 év, tehát globálisan nem várhatunk csodákat a következő 50 évre sem. Ha megnézzük az interneten, milyen autókat gyártottak újként 1972-ben, nem vág földhöz bennünket a fejlődés. 4 kerék, kormány, benzin- vagy dízelmotor. Persze azóta a kocsik gyorsabbak, biztonságosabbak és kaptak egy csomó digitális kütyüt, de ha valaki 1972-ből egyszer csak itt teremne, azért semmilyen szempontból nem kapna kultúrsokkot az utakon.
Józan számítással ugyanez igaz lesz a következő 50 évre is. Ha nem omlik össze a civilizáció a ma ismert formában, akkor a látványos fejlődés dacára semmi olyan nem lesz a közlekedésben 50 év múlva, aminek ma ne lenne meg az előképe, vagy amit ne tudnánk a mai ismereteink alapján elképzelni. Még egy 100 éves, 1922-es autó részeit is be tudjuk azonosítani, és nagyjából egy akkori sofőr is így lenne a mai kocsikkal.