Régen, ha egy gyártó kijött egy 435 lóerős, 4 literes V8-assal, ami, ha kell 4,4 alatt van 100-on, és összességében 10 alatt fogyaszt, az autóról poszterek készültek volna, a cég pedig fél évig ezzel nyilatkozta volna tele a sajtót.
És ma?
Az Audi A8 60 TDI hiába tudja a fenti értékeket és felel meg a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak, a gyár mintha inkább szégyellené. Ismételgessük: egy nagy, takarékos, bivalyerős dízel korunk minden létező elektronikájával, vezetéstámogató-rendszerével és kényelmi berendezésével nem trendi. Az E-tron, az igen. Az a jövő, a dízel meg a füstös múlt mumusa, főleg ennél a konszernnél. Van a márkának nagy, közepes és kis elektromos álterepjárója. 300-400 valós kilométert mennek egy töltéssel, hogy aztán órákra lebénuljanak. Persze, nem rosszak ezek, fejlettek is, csak egy új mobilitási korszak tulajdonképpen kísérleti eszközei. Ma itt tart az elektromos autózás. Ezzel szemben a nagy dízel A8-as egy eltűnőben lévő éra, több mint 130 évnyi fejlesztés csúcsterméke, mert a belsőégésű autózás meg itt tart.
És ha a szubjektíven fontos tulajdonságokat nézzük, mint a hatótáv, a fogyasztás, az újratöltés sebessége, nyilván a dízel jön ki jól az összevetésből. Ha azt nézzük, hogy menet közben melyik autó tisztább a helyszínen, akkor a villany. Ha az akkumulátorok, a járművek és az áram előállításának teljes életciklusát nézzük a nyersanyagtól a megsemmisítésig, akkor már nem egyértelmű a verseny, de hát versenyről szó sincs, más a közönségük (miközben mindkettő feleslegesen gyors és erős, viszont bizonyára egyformán kényelmes).
Az egyiket szinte szégyellik és dugdossák, a másikat pedig nem győzik előtérbe tolni.
Hogy akkor mégis miért gyártják a nagy dízelt? Azért, mert van rá kereslet. Bármilyen megdöbbentő, az alapáron 38,7 millió forintba kerülő autónak van vásárlóközönsége, pedig az E-tron is drága (alapból 26 millió), reprezentációra tehát alkalmas, úgyhogy kell itt lennie valami más szempontnak is. A legjobb, ha mindenki vesz mindkettőből egyet, aztán eldönti maga.